Szubjektív Rádió

(Skype)Interjú Bajomi-Lázár Péterrel

Doboviczki Attila, Lengyel Gyula: - Szia Péter!

Bajomi-Lázár Péter: - Szevasztok!

Lengyel Gyula: - Itt van egy csomó diák és a Viczki és én.

(... Hallasz? Látsz is? Stb.)

Doboviczki Attila: - No hát azt nem mondom, hogy olyan, mint egy három napos vízi hulla, de elég jó a kontraszt.

BLP: - Ez nagyon kedves, köszönöm! (mosolyog) Szóval készen állok a beszélgetésre!

DA: - Megtaláltunk itt egy tízegynéhány éves felvételt, a félév során egyszer megpróbáltuk meghallgatni. Ugye audio kazettán van, minden minőség ellenére is nagyon bájos volt. Körülbelül hasonló témát forszíroznánk. Nem tudom a Gyula mit mesélt a kurzusról, tehát megpróbáljuk összeszedni egy kicsit a '90-es éveknek a nem hivatalos kulturális fórumait, mozgásait. Ez egy ilyen interjúsorozat gyakorlatilag, beszélgetés sorozat. Volt szó a mesteriskoláról, mint olyanról érintőlegesen vagy direktben is, Perem TV került elő, a Thiesz Angéla – Peták Péter, mint akik ilyen aktív szereplői voltak ennek az időszaknak. És legutóbb a Mekis Jancsi volt a vendégünk, aki a folyóiratokról beszélt ebből az időszakból. És elengedhetetlennek gondoltunk, hogy az éledező civil média szerepéről is ejtsünk néhány szót. Ugye már ez is egy jó kérdés, hogy ezt a fogalmat, mint civil média, ezt a '90-es években ritkábban lehetett – mondjuk így – hallani. Tehát ez is egy fajta retrospekció, én annak gondolom. Akkor inkább a kalózrádió, ugye inkább ez a fogalom írta le ezt a jelenséget. Erről szeretnénk veled valami fajta beszélgetést itt a Skype-on keresztül, Péter, lefolytatni.

BLP: - Itt időnként elmegy a hang, nem tudom, hogy engem jól hallotok-e?

DA: - Jól. (...)

BLP: - Jó. Én nem tudok olyan sokat mesélni, legföljebb arról, hogy volt ez a Szubjektív Rádió nevű kezdeményezés '92 tavaszától '94 tavaszáig. Ami azt jelenti, hogy akkoriban ez egy kalózrádió volt, vagy civil rádió, vagy szabad rádió, vagy participatív rádió... Aztán ez intézményesült és meg is változott és új játékszabályokat hoztak az akkori későbbi tagok. A dolog az úgy kezdődött, hogy először Kaposvárott egy Zöld Rádió nevű kis állomás. Azthiszem, hogy ők '91 januárjában sugározták az első adásukat, aztán a Tilos '91 augusztusában. A Simon Gyuri, a Tilos Rádióból tartott egyszer előadást a Szántó Kovács János utcai kollégiumban arról, hogy ők miért csinálják ezt a Tilosat és ebből támadt az inspiráció, hogy kellene Pécsett is valami hasonlót csinálni. És aztán a Tilos technikai segítségével megcsináltuk a 0. adást és utána már saját technikával sugároztunk hetente öt napon, naponta egy, később két órát, kivéve persze a nyári szünetet, amikor nyaralni voltunk. Az egész valahogy kicsit talán belecsöppent az akkoriban dúló médiaháborúba, ami azt jelentette, hogy felkeltette az országos sajtó értesülését, volt némi konfliktus a frekvenciagazdálkodási intézettel, ami ma talán nemzeti hírközlési hatóság névre hallgat. Nem tudom, hogy mennyire ismeritek azt a kontextust, de ugye '89 július 3-án kihirdetnek egy frekvenciamoratóriumot, a rendszerváltás közepén, hogy egyetlen politikai erő se kapjon frekvenciát. A dolog mögött pedig az húzódott meg, hogy a médiatörvény, a demokratikus, szabadon választott parlament által meghozott médiatörvény majd rendezi ezt a helyzetet. Ugye tudjuk, hogy csak '96 februárjában lépett hatályba az új törvény, tehát ez egy ilyen x-x állapot volt. Az volt ez egésznek az alapja, hogy egyfelől a szólásszabadság az egy alkotmányban garantált jog, másfelől viszont a frekvenciamoratórium az egy kormányhatározat volt. Ami ugyan érvényes volt, még a Németh-kormány hozta, de mégiscsak kérdés volt az, hogy egy alkotmányos szabadságjog korlátozható-e egy egyszerű kormányhatározattal. És akkor ebből voltak kisebb nézeteltérések, meg fórumok, ahol a pécsi kulturális élet akkori jeles képviselői megjelentek és kifejtették a véleményüket. Illetve, ez ma már talán nem titok, kötöttünk egy háttéralkut a frekvenciagazdálkodási intézet munkatársaival, ami azt jelentette, hogy hárman bementünk napszemüvegben álcázva magunkat hozzájuk. Leültünk egy asztalhoz és akkor azt mondtuk nekik, hogy ha ők nem próbálják bemérni az adásunkat és nem próbálnak minket lekapcsolni, akkor mi nem fogjuk őket fikázni az éteren keresztül. Akkor ők ezért nagyon hálásak voltak, mert esténként sugároztunk és ők haza akartak menni a gyerekeikhez. Ennek ellenére talán kétszer vagy háromszor kiszálltak és megpróbáltak minket elkapni, mi pedig időben észrevettük őket és megléptünk előlük. Halló!

DA: - Halló! Most Péter, itt azért gondolom nem csak ennyi - hogy is mondjam - indíttatás vagy intenció kellett ahhoz, hogy elkezdjétek mondjuk ezt a fajta tevékenységet, akitivitást, mint az előbb mondtad, hogy a Tilos Rádió akkori prominensei, aktív tagjai közül lejöjjön valaki és tartson egy előadást? Hogyan szerveződött ez, hogyan emlékszel? Gondolom ilyen szűk baráti vagy félbaráti kapcsolat volt, vagy mi volt az, ami egy csoportot elkezd mozgatni? Vagy embereket, akár téged személyesen, hogy ezzel a fajta tevékenységgel foglalkozzál? Hogy emlékszel erre?

BLP: - Érdekes, ez olyan, hogy nem igazán tudok rá válaszolni. Akkoriban a média ugye az egy viszonylag ritka dolog volt, nem volt internet, nem voltak helyi rádiók csak az állami közszolgálati rádió és televízió, egy-két kereskedelmi rádió Budapesten. Ami engem személyesen motivált az egyszerűen az volt, hogy nem lehetett olyan rádiót hallgatni, amely olyan zenéket sugárzott volna, amiket én szerettem. Punk zenét szerettem és ilyen akkoriban nem volt. Legalábbis Pécsett nem volt. És akkor gondoltam, hogy csinálunk egyet és akkor felkerestem néhány embert, aki alkalmasnak tűnt erre a feladatra. A Fekete Zoli – nem tudom, hogy emlékszel-e a két darab Fekete Zolira, az egyik az SZDSZ-nél, a másik a FIDESZ-nél folytatta a pályáját. Aztán a Kalmár Lajos nevű srác, aki DJ-skedett, fotózott és nagyon aktív volt és nagyon sokat segített. Illetve hát a helyi cimborák. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy mások gimnáziumi zenekart alapítanak, mi pedig rádiót alapítottunk, mert nem tudtunk zenélni. És persze volt benne valami buli hangulat is, talán egy történetet elmesélek, amit talán 1993 április 1.-én esett meg, amikor adtunk az egyik kollégium tetejéről. Én álltam őrségben és láttam azt, hogy megjelenik a kollégium alján - az A kollégium volt, ott a hegyoldali kollégium – egy szovjet L... (?) típusú furgon egy nagy antennával a tetején és kiszállnak belőle csávók, akik jól bemértek bennünket. Akkor gyorsan összeszedtük a cuccot, szétszereltük az alkatrészeket és amíg azok jöttek fel a kollégium tetejére lifttel addig mi a lépcsőn lementünk. Akkor benyitottam egy szobába, ahol ilyen rémült lányok álldogáltak és mondtam nekik, hogy van egy kis probléma, van nálunk egy kalózrádió, szeretnénk ebben a szobában meghúzni magunkat és elrejteni az ágyukban. Akkor jól kiutasítottak minket onnan, azt mondták, hogy ez egy nagyon rossz áprilisi tréfa és egyáltalán nem vagyunk viccesek. Szétszedtük az adóberendezést és kabátzsebben többen szépen a lezárt bejáraton keresztül kislisszoltunk az épületből. Azthiszem, hogy ezután lehetett egyébként az a beszélgetés, amikor megállapodtunk az FKI-vel. Tulajdonképpen ezt az motiválta egyébként, hogy nagyon könnyen megtehették volna azt, hogy nem lekapcsolják az adást, hanem zavarják, ahogy annak idején a Szabad Európa Rádiót zavarták. Nyilván ennek nem lett volna valami jó politikai visszhangja. Abban az időben egyébként a Tilos Rádió ellen már per is folyt, és úgy emlékszem, hogy végül is bizonyítékok hiányában mentették fel őket.

DA: - Mi volt az a technikai apparátus, amivel dolgoztatok? Ha jól emlékszem akkor itt zömében konzerv adások voltak?

BLP: - Igen, az első időben konzervadásokat csináltunk, tehát hétvégén felvettük előre az adásokat. És volt aztán egy adónk, egy ilyen hatalmas doboz volt, azthiszem hogy 50 Watton sugárzott amikor az ereje teljében volt, és monoban. Ezzel sugároztunk. A kezdetek kezdetén sokkal kisebb teljesítményű adóval sugároztunk. Az 50 Watt egyébként nem volt rossz, Pécs nagy részén elég jó minőségben lehetett hallgatni az adásunkat.

DA: - Csak most így lábjegyzetben, hogy a kis közösségnek, a kis közösségi adóknak 0,8 Kilowattos adóik vannak.

BLP: - Az elején azt hiszem, hogy mi is 1 Wattal próbálkoztunk és aztán az kevésnek bizonyult, akkor mentünk fel 50 Wattra.

DA: - Azzal a Jakab-hegyi kollégiumról gyakorlatilag egész Kertvárost be lehetett lőni, nem?

BLP: - Gyakorlatilag a város határig lehetett venni az 50 Wattos adásokat. Az már nem a Jakab-hegyi kollégiumban volt, hanem a 6-os út mentén egy háznak a tetejére fölpakoltuk az antennát. Emlékszem, esett a hó és életveszélyes mutatvány volt és a szomszédok pedig idegesek voltak, mert az MTV helyén a Szubjektív Rádió hangja jött be.

LGY: - És az tudtátok, hogy ki a közönségetek? Mennyire lehetett belőni, hogy hányan hallgatják az adást?

BLP: - Szerintem nagyon kevesen hallgattak bennünket. Eleve két órát sugároztunk egy napon, este hat és nyolc vagy este hét és kilenc óra között és időnként volt betelefonálónk. Konkrétan egy betelefonálóra emlékszem, de lehet, hogy egynél többen voltak a hallgatóink. Ami érdekes viszont az az, hogy amikor a 0. adást csináltuk, akkor Budapesten is fogtak minket rádióamatőrök és akkor jelezték, hogy befogták a pécsi adást. Az egésznek igazából nem volt nagy jelentősége, a kutya se figyelt volna erre a rádióra akkor, hogy ha nem lett volna egy médiaháború országos viszonylatban.

DA: - Azért beszéljünk arról, hogy mekkora stáb volt az, akik így működtették ezt. Azt tegyük hozzá, hogy volt egy egyesület is, ami e köré az aktivitás köré szerveződött ha jól emlékszem.

BLP: - Talán egy tíz fős társaság állt ott össze, és aztán ez széthullott. A magam részéről annyit tudok, hogy még én vezettem a rádiót meg az egyesületet, és szereztünk is pénzt arra hogy egy profi stúdiót kiépítsünk. Ebben azthiszem, hogy a Soros Alapítvány meg az Autonómia Alapítvány volt a segítségünkre, illetve a Szabad Rádiók Európai Szövetsége. És meg is kaptuk a frekvenciát. Én elmentem egy ösztöndíjjal Párizsba és akkor mindenféle belvillongások törtek ki, médiaháború, a történelem megismételte önmagát kicsiben. És aztán átvettek ezek a – nem tudom, hogy ez mond-e nektek valamit – Molnár Balázs nevű fickó vette át a rádiót.

LGY: - Emlékszünk Molnár Balázsra.

BLP: - Ő egy anarchista rádióból csinált egy neonáci rádiót, amennyire ezt követtem. De nem nagyon követtem ezután az eseményeket.

LGY: - Biztos hogy volt egy ilyen irány is, ez igaz.

DA: - Ez mit jelentett, mondjuk összegszerűen ez a támogatás? Tehát amiből egy úgymond professzionális stúdiót össze tudtatok rakni. Most nem is összegszerűen, mi ez a technikai közeg, ami a walkman és a házilag készített adó helyett össze tudtatok rakni?

BLP: - Akkoriban a digitális technológia még gyakorlatilag csak a cd-t jelentette. Kellett hozzá két deck, kellett hozzá két cd-játszó, három mikrofon, egy-két hordozható felvevőgép, egy keverőpult és persze egy cd-gyűjtemény, amivel a zenéket lehetett sugározni. Ameddig én voltam ott, egy amatőr által készített – nagy titokban készített – rádióadóval sugároztunk. Amikor a dolog intézményesült és engedéllyel kezdtünk el sugározni, talán '95 tavaszán vagy '94 telén kezdődhetett ez, akkor már nem tudom hogy mi történt, lehet hogy az Antenna Hungária vagy annak az elődje sugározta az adásunkat. Ez egyébként összegszerűen valamivel több, mint egy millió forintot, egy-másfél millió forintot jelentett az akkori árakon. És azt gyanítom, hogy ma sem kerülne sokkal többe egy ilyen basic rádióstúdiónak a felállítása.

DA: - Azt mondod, hogy volt ott tízegynéhány ember max, de hogy tematikailag ez mit jelentett? Nyilván az embereknek a személyes meggyőződése, alapállása, érdeklődése az, ami leginkább vezeti az egyes adásoknak a tematikáját – keretezte, felépítette, meghatározta. Hogy emlékszel erre, milyen műsorok vannak? És lábjegyzetben a következő kérdés is, hogy mi maradt meg ezekből? Te mit tudsz erről?

BLP: - Nagyon egyszerű struktúrája volt a műsornak. Lement néhány szám és utána valamilyen interjút sugároztunk amit vagy valamilyen külsős helyszínen vettünk föl vagy stúdióvendéget hívtunk be. Igyekeztünk ... (?) a pécsi kulturális életet, történt valami esemény, nem tudom. Konrád György meglátogatta Pécset és tartott egy olvasó-író találkozót és Faludy György is ott volt. Akkor ezeket az urakat megszólaltattuk. Egyébként meg nem sok maradt ebből, nekem nincsenek is meg ezek a kazetták. Kiadtunk egy újságot egyszer, amiben a legjobb interjúinkat összegeztük és ennek a kötetei a mai napig is fellelhetőek. Az egészben volt valami játék, nagy adag amatörizmus és persze igaziból dilettantizmus is. Egyikünk sem értett a valóságban ahhoz, hogy hogyan kell rádiót csinálni és valószínüleg nem túlzás az, hogy ez nem volt egy hallgatóbarát rádióadás.

LGY: - Zenékről mondanál pár szót, hogy mik voltak a fő irányok? Mondod a punkot.

BLP: - Azthiszem mindenki nagyjából a magáét sugározta, igyekeztünk a kereskedelmi rádiók kínálatához valami alternatívát nyújtani. Bár akkoriban még kereskedelmi rádiók sem igen voltak Magyarországon. És mindenki hozta a saját cd-it és azokat betette, tulajdonképpen az ember a barátainak lejátsza a kedvenc számait. Ez nem volt előzmények nélküli, tehát Franciaországban vagy Belgiumban vagy Olaszországban a '70-es, '80-as években volt egy nagyon komoly mozgalom, amikor a helyi rádióknak a százai alakultak meg. Ez ugyanabban a korszakban volt egyébként amikor a Csatornán túl, Nagy-Britanniában a punk zenekarok jöttek divatba. Az angolok punk zenekarokat csináltak, a franciák meg az olaszok az rádiókat csináltak, de egyik sem volt túlságosan maradandó teljesítmény, nem is volt hosszú életű. Volt ebben valami buli, hogy az ember kiáll a nyilvánosság elé, kis adag exhibicionizmus, lehetett találkozni emberekkel, a folyó ügyek kapcsán nagyon sok sört lehetett inni akkoriban a Csalogány Presszóban és más akkoriban népszerű helyeken. Pörgés volt. Ez a rádió nem volt a társadalmi ideológiai harcnak az eszköze, inkább csak hobbi volt, szórakozás, időtöltés és belekeveredett a politikába.

LGY: - Nekem még az jut eszembe, hogy világos, hogy semmiféle direkt politikai vonzata nem akartátok, hogy legyen, valamilyen értelemben mégis lett. De ez nem érintette különösebben magának a rádiónak a működését. Viszont ennek az egész illegalitás dolognak ennek csak negatív felhangja volt számotokra? Vagy volt annak valami külön izgalma, kapcsolódott ehhez különleges életérzés, hogy az ember ilyen félillegális állapotban van?

BLP: - Az biztos, hogy egy izgalmas játék volt, egy kihívás volt. Igazából sok kellemetlenségünk származott belőle inkább, konspiratív körülmények között kellett a műsorokat csinálni, sugározni, különböző emberektől kellett szívességet kérni. Fölmentünk a hegyoldalba, az egyik cimborának az udvarában állítottuk fel a dolgokat és egy fenyőfa tetejére szereltük fel az antennát. Közben két másik barátunk ilyen walkie-talkiekkal az út alján állt és akkor ha jöttek volna a frekvenciagazdálkodás emberei akkor szóltak volna nekünk walkie-talkien keresztül. Ez ennyi volt.

LGY: - Tehát ehhez semmiféle ilyen hőskorszak és ilyen szöveg nem kapcsolódhat. Hanem ez inkább egy rossz része a dolognak. Ma, a mai helyi rádiók, netrádiók, mit látsz, nagyon más a helyzet, az életérzés, a lehetőségek is mások? Milyen ma a helyzet, összehasonlítva a tietekkel?

BLP: - A helyi rádiós mozgalom mögött érdekes médiapolitikai megfontolások álltak. Abból a feltevésből indultak ki a rádiósok Nyugat-Európában, hogy a rádiók azok számítanak, meg a média számít. A média az képes arra, hogy a kisebbségeket emancipálja, hogy az alternatív szubkultúrákat népszerűsítse, hogy olyan kérdéseket tűzzön napirendre, amik a politika fősodrából kimaradnak, befolyásolja a közvéleményt, és így tovább. Médiaoptimista szemlélet, ma már tudjuk azt, hogy ez nem így működik, hogy a rádió nem egy világmegváltó eszköz, nincsen politikai súlya. Általában a médiára is ugyanezt el tudjuk mondani. Sok mindent hozzá lehet képzelni ehhez a dologhoz, lehet romantikus színben is látni, akkoriban kétségtelenül nagyon jó móka volt, de aztán az ember belefárad, mert egyszerűen rájön arra, hogy túlságosan sok idejét köti le, túlságosan sok energiáját köti le, amit másra is lehetne fordítani.

DA: - Én inkább Gyulának azzal a gondolatával foglalkoznék, mennék tovább, ami egyfajta ilyen ellenkulturális aktivitásként lehetne megfogalmazni. Ez még kicsit a '80-as évek, de már nem az, itt már van egyfajta mozgástér, de mégis szembemenni egy ilyen monolit struktúrával, mint ami a hazai médiapolitikát jellemzi. Hogyha ilyen analógiát próbálnék vonni a kultúrának más területein, tehát akár a képzőművészetek vagy akár a szubkultúrák fogalomkörben, egyfajta ellenmozgásnak érzem ezt az aktivitást. Nem tudom, ezen lehet-e valamit még beszélni. Tudnál ehhez kapcsolódni?

BLP: - Ellenkultúra? Persze a '80-as évek túlmentek a '90-es éveknek az elején. Én inkább hogyha ezt valóban el akarnám tenni, akkor azt mondanám, hogy ez egyfajta identitáspolitika volt. Tehát voltak emberek, akik szükségét érezték annak, hogy megkülönböztessék magukat a fősodortól, hogy jobbnak lássák magukat a hétköznapi média fogyasztóktól, azt mondják, hogy az én kulturális fogyasztásom az magasabbrendű a többiekénél. Sokkal különb ember legyen, mint a többiek. Ez tulajdonképpen a tömegkultúra ideológiájának egyfajta megnyilvánulása. Az antisznobizmus, mint a sznobizmus egy sajátos formája. Ezt biztosan lehet ünnepelni, biztosan jót tesz azoknak, akik ebben benne vannak, ma már én ezt nem látom ennyire fontos dolognak.

Én hadd kérdezzek valamit, mi lett ezzel a rádióval? Ti tudtok erről valamit? Azthiszem hogy utána Publikum Rádió néven futott.

DA: - Utána volt az Ex-Szubjetív – Publikum, utána volt egy kis törés, utána GFM néven, akkor már elment a Tilos-féle vonalat követve ebbe a partirádió irányba, tehát DJ-knek ilyen gyűjtőtégelye lett, most pedig Periszkóp néven lehet egy ilyen rádióról beszélni mondjuk, ami ezt a hagyományt viszi tovább. Ez is inkább zenei irányban érdekes. Periszkóp pont hu.

LGY: - Már abszolút netes?

DA: - Nem, van ez a 0,8 KW-os, de kiköltöztek a városba. A Publikum meg a GFM az az egyetemen belül kapott egy stúdiót, majd a Periszkóp lett az, ami ezt az egyetemi hagyományt kvázi vitte tovább. Van két közösségi rádió a városban még, van egy kint Meszesen. Ezek ilyen kisközösségi rádiók. És van a Remete Rádió Istenkúton.

BLP: - Az a Peták Péter-féle rádió?

DA: - Igen, a Peták meg a Hizsnyik Dénes a motorja. Ez maradt így belőle, ezek élnek még.

BLP: - Szükségszerű, hogy ezek a mozgalmak egy idő után kifulladnak.

DA: - Igen, ez hozott egy kis löketet, hogy a zenei aktivitás, tehát a Periszkópnak most van egy elég komoly holdudvara, a zajzenétől kezdve, az áll a középpontban, sőt valamilyen szinten a Művészeti Karhoz is integrálódott. Mi adtunk nekik stúdiót, a Közelítés Galéria, felajánlottuk, a stúdiót ott rendezték be. Nagyon sokan önkéntesen művelik ezt a műfajt. Nekem egy más típusú kérdésem lenne, te mit tudsz azokról, akik – most Molnár Balázsról megemlékeztünk az elején – a többiekről, akik részt vállaltak, ki az akik esetleg pályán, pályaközelben maradt, vagy ez csak hobbiszinten életük egy szakaszát jelentette, illetve hogy hogyan lehet a rádiózásra, mint életformára gondolni?

BLP: - Vannak, akik a médiában próbálkoztak, vagy ott is maradtak, a régi társaságból csak Monori Áron barátommal tartom a kapcsolatot, együtt csinálunk egy folyóiratot immár kilencedik éve. Mi a gyakorlatot hagytuk a fenébe és inkább az elmélettel foglalkozunk, és ezt a közönség egyáltalán nem kifogásolta. A többiekről nem nagyon tudok semmit, szétszóródott az a társaság az ország különböző városaiba. Gondolom, hogy néhányan külföldön is élnek azóta. Nem volt egy olyan előszoba, mint a Tilos Rádió, ahol eleve profi újságírók dolgoztak, főleg a Magyar ... (?) munkatársai. A többségük utána elment a televízióba, maradt valahol a média közelében. Ebből nem lett iskola, ebből a rádióból. Nyilván azért sem, mert ugye botrányos körülmények között hullott szét a régi társaság.

DA: - Hogy élted meg ezt a széthullást? Milyen szintjei voltak ennek? Biztos voltak személyeskedő, anyagi, szervezeti... Emlékszem azért más területén belül komoly erők csaptak össze, a Művészeti Karon verekedtek össze művészek, mert a Közelítés Galériát ki bitorolja. Hasonló gondolom.

BLP: - Biztosan volt benne pozíciókeresés is. Nekem azért erős a gyanúm, hogy itt mindenféle nőügyek is meghúzódtak a háttérben. A politika mögött mindig nőket kell keresni. És ezt történt itt is, hogy egynémely frusztrált alakoknak, itt most nem mondok neveket, természetesen Molnár Balázsról beszélek, nem sikerült bizonyos csajokat behálóznia, akiket viszont másoknak sikerült – és itt most szerényen magamra gondolok. Ezeket nyilván nem lehet megbocsátani, hasonló helyzetben én sem bocsátottam volna meg. Ehhez kellett egy pszichopata személyiség meg egy önértékelési zavar. Hogyha valaki azt tudja gondolni, hogy egy ilyen rádióállomás, az megéri azt, hogy az ember a kezét-lábát törje és valamiféle hatalmi szempontnak tekintse Pécsett, akkor igen, hajrá.

LGY: - Lehet, hogy pont az volt a ti tevékenységetekben az izgalmas, ez a félkomolyság, félkomolytalanság a szó jó értelmében. A kettő között lebegett valahol. Tehát ahogy mondod, hogy buli, humor és játék jellege volt, rock and roll.

BLP: - Azt is érdemes talán számításba venni, hogy Pécs az én emlékeim szerint egy elég unalmas hely volt a '90-es években. Nem nagyon voltak helyek, ahova menni lehetett volna, nem nagyon volt kultúrális élet. Volt persze az egyetem filmklub ami jó volt, voltak fotókiállítások. Nagyjából ennyi volt. Tehát hogyha az ember nem akart megőrülni az unalomtól, akkor csinált valami ilyesmit.

LGY: - Ezt nagyon jó, hogy mondod, mert itt az elmúlt félévben egy legenda kezd kialakulni, amihez képest te vagy az első, aki képviseled azt, hogy ez egy kisváros volt, ahol valami működött és nem is működött. Tehát a heroikus hangból kicsit visszaveszünk, ami pozitív egyébként.

BLP: - A '90-es évek elején Pécs az még egy wellness város volt. Akkoriban zárták be a bányákat, a Belvárosban autók jártak. Nem újították fel a Belvárost. Egy elég szar hely volt Pécs Budapesthez képest. Azthiszem, hogy most némileg megváltozott, ma biztosan jobb Pécsett élni, mint Budapesten. Akkoriban nem így volt. Akkoriban egy provinciális porfészek volt.

LGY: - Mindig pro és kontra, de provincialitás és porfészek jelleg vissza-vissza tér valami különös vetületben mindig. De ezt nem én nekem kell mondanom, milyen Pécs most, más? Kérdezem a diákokat közben.

Hallgatók: - Mi nem éltünk a '90-es években Pécsen. - Most: Nem használjuk ki az adottságait. Nem maximálisan nem, hanem egyáltalán nem. Ahhoz képest, hogy milyen lehetne, és milyen adottságokkal rendelkezik, ezek egyáltalán nincsenek kihasználva. Gondolok fiatalokra, az egyetemre, a kulturális lehetőségekre, Pécs méretére, a sokszínűségére – etnikai, kulturális, mindenféle. Sőt, inkább elnyomva.

BLP: - Ezt most nekem nem kell kommentálnom.

LGY: - Budapest más ebből a szempontból? Ma.

BLP: - Én nem nagyon tudom, mert nekem nincs kulturális fogyasztásom. Nem járok helyekre, alapvetően kiszakadtam ebből a közegből, én most már csak ilyen médiakutatásos dolgokban vagyok otthon. Biztos van egyébként. Azthiszem én ebből kiöregedtem, a fiatalokat kéne megkérdezni erről a dologról.

Én ennyit tudok mesélni a rádióról, azt én sem értem teljesen az miért volt ennyire emlékezetes annak idején, hacsak nem a dolognak a politikai konnotáció miatt. Vihar volt egy pohár vízben ez a történet.

LGY: - Szerintem mi itt nem csak a politikai konnotációit akarjuk figyelembe venni, hanem pontosan azt, amiről beszélünk, és valamilyen módon csak megformálódik, hogy azért hiány és gazdagság között félúton valamilyen fajta életérzések voltak ami a mi akkor szakunkban ránk jellemző volt és mi mozgattuk ezeket a dolgokat.

BLP: - Szerintem kicsit messze megyünk. Egyrészt ugye arról beszélünk, hogy mi számít, mi az ami fontos, mi az ami értelmet ad az ember létezésének. Én szerintem ilyen rádió nem tartozik ezek közé a dolok közé. A másik pedig az az, hogy milyen múlthoz való viszonyunk, a saját múltunkhoz való viszonyunk és talán ebben is vitatkoznék veled – elismerem természetesen azt, hogy ez személyfüggő, hogy kinek mennyire fontos, de – a magam részéről azt gondolom, és ezt teljesen magánügy persze, hogy a múltra köpni kell. A múlt az már nincs sehol.

DA: - Péter, én erre azért rákérdezek, hogy mit gondolsz – és akkor ez a köpés ez relatív lesz rögtön – hogy kinél vannak ilyen kazetták fellelhető formátumban, van esetleg ebből valami, amit össze lehetnek kaparászni.

BLP: - A Frekvenciagazdálkodási Intézet.

DA: - És ezen kívül? Nyilván ezeket nem mindegyiket őriztétek meg.

BLP: - Azok az adások kazettán, amiket konzervben sugároztunk. Az első év. Kicsit most már bennem is elmosódnak ezek az emlékek. A második, harmadik évben pedig már élő adások voltak, azokat nem is rögzítettük, azok elszálltak. Ez ugye költséges dolog volt annak idején magnókazetta több volt, mint manapság, pedig a pénz az más értékekben mozgott.

DA: - Csak azért kérdem, mert az is egy érdekes történet lenne, hogy belehallgatni ezekbe. Végeztünk egy kisebb kutatást pár éve a regionális tévé archívumból és elég szép anyagok jöttek elő a rendszerváltás előtti és közbeni időszakból. Mindig tanulságos nem csak beszélni valamiről, hanem meg is fogni ezeket.

BLP: - Nekem már nincsenek meg ezek a kazetták, de azt tudom, hogy az egyik Feketedoboz a kettő közül, csinált egy filmet rólunk, mégpedig a nulladik adásról. Ez a film ez létezik valahol, én soha nem láttam.

LGY: - Tudjuk mi a film címe?

BLP: - Azt tudom, hogy ez a film ez 1992 február 11-én készült, illetve az azt megelőző napokban. Ezen a napon volt a nulladik adás. Amit főleg konzervről sugároztunk. Részben pedig a végén volt egy kis élő adás is. Ez egy öt óra hosszú adás volt egyébként. Akkor ott volt a Feketedoboz és akkor ott és vette a rögtönzött stúdiót, vette a konspiratív körülményeket, amik között az adás készült. Itt érdekes megemlékezni Artner Ivánról, aki a Tilosnak a technikai szakembere volt. És különböző zenekarokban is játszott egyébként. Nagyon sokat segített ő, tavaly vagy tavalyelőtt meghalt motorbalesetben.

LGY: - Még ami itt még számomra érdekes, és első pillanatban persze meglepő volt, hogy mondod ezt az erős, de kifejező dolgot, ezt a köpés ügyet. Én ezen nagyon gondolkodom és igazából az az érzésem, hogy talán ez a gondolkodás ez valamilyen szempontból tükrözi azt, ahogy akkor gondolkodtunk. Mert egyáltalán eszünkbe se jutott egy csomó mindent dokumentálni, ideologizálni vagy elméleteket gyártani hozzá, hanem csak csináltuk. Mintha annak az érzületnek egy direkt folytatása lenne, hogy azt mondod, hogy ne nosztalgiázzunk, meg egyáltalán ne is elemezzük mi történt, beszélgethetünk róla, de az ott akkor történt és kész. Nem?

BLP: - Nyilván van egy olyan pont, amikor az ember már a nosztalgiából is kiábrándul. És már a múlt sem a régi. Ezen el lehetett tíz éven keresztül jókat nevetni egy korsó sör mellett. Aztán ez unalmassá válik, meg nyilván az ember, csinál új dolgokat, amik ezeket fölülírják, részben ki is törlik az ember emlékeiből. Nem tudom, én mostanában nagyon sokat gondolkozom, foglalkozom különböző identitáspolitikákkal és azt látom, hogy a múlt vagy az identitás a kettő szorosan összefügg. Tulajdonképpen az emberek manipulálásának az egyik legfontosabb eszköze. Az ember el akarja kerülni azt, hogy manipulálható legyen, akkor az a legjobb, hogy ha ezeket a kérdéseket tisztába teszi saját magában. A saját múltját az mindig le kell zárni. Már csak azért is, mert múlt az nincsen, mint ahogy jövő sincsen, hanem az van, ami most van. Itt most beszélgetünk egy ilyen kütyün keresztül, amit most használok életemben először, és ez tök' jó.

DA: - Már megérte tízegynéhány éve rádiót csinálni, hogy most most velünk beszélgess ezen a kütyün keresztül először.

BLP: - Annak idején '92-ben azért csináltam, hogy most 2009-ben beszélgethessek erről veletek.

DA: - Van-e valami kérdés? Ma belevágnál-e ebbe, vagy inkább portált csinálnál, ha fiatalabb lennél?

BLP: - Én most egy folyóiratot szerkesztek tizedik éve, ez a Médiakutató és ezt szeretem csinálni, még egy darabig csinálom, aztán kitalálunk valami mást.

DA: - Egy dolgot felejtettem el az elején megkérdezni, ez mindenkinél a bevezető kérdés volt: Hogyan kerültél Pécsre? Hogy kezdted el a tanulmányokat, mi az a közeg amiből idekerültél, mert ez is tanulságos lehet.

BLP: - Én Budapesten nőttem fel és el akartam kerülni minél távolabb, a családomtól és erre alkalmasnak tűnt Pécs. Nem volt ennek különösebb oka, nem volt különösebb motiváció, így alakult ez. Bölcsészként nem kellett olyan sokat tanulni, hogy ne lett volna időm rádiózni.

DA: - Köszönjük szépen!